Hagyj teret! – helyi közösség által formált vonzó közösségi élettér a városban Interjú a Placemaking projekt magyarországi partnereivel

1. Milyen jó gyakorlat átadásáról szól a Placemaking fo(u)r Cities (P4C) projekt és milyen céljai vannak?

A projekt egy ún. URBACT Pilot Transfer Network, amelynek keretében egy adott jó gyakorlatot ad át egyik város másoknak.  

A Placemaking módszere egyszerre egy, az integrált városfejlesztés folyamatába szervesen illeszkedő, elsősorban az angolszász kultúrkörben elterjedt elmélet, filozófia, másrészt konkrét tevékenységeket, akciókat tartalmazó „eszköztár”.

A módszer lényege, hogy egy város közösségének, a várost használóknak nem csak szép, tervezőasztalon gondosan megtervezett – ezért sokszor steril - közterekre van szüksége, hanem a közösség által aktívan használt és nagyra értékelt terekre (utcákra, terekre, középületekre, stb.). Tehát ember és a városi környezet közötti érzelmi kapcsolat megteremtéséről van szó, annak érdekében, hogy az adott köztér fenntarthatóbb legyen, hiszen, amit felelősen használ egy közösség, az kevésbé romlik le.

Az a – egyébként véget nem érő – folyamat a lényeg, ahogy a város vezetése, illetve az adott közösség kezébe veszi az adott köztér iránti felelősséget. Lefordítani elég nehéz a Placemaking-et, leginkább a „hagyj teret!” kifejezés írja le a lényeget talán, azt, ahogy egy felülről jövő folyamat, a város jogszabályok szerinti üzemeltetése és tervezése teret enged a lakosoknak, az adott közteret használóknak a tervezésben, a dizájnban és a menedzsmentben való közreműködésre. A Placemaking sok tekintetben magában foglalja a „public art”-ot, szerves része a közösségi tervezés, a közösségfejlesztés és a „hely menedzsment”, kapcsolatban áll a humán ökológiával, a fenntarthatósággal, a szociális innovációval és a közszféra reformjával egyaránt.

Közösségi kertek, tetőkertek, gerilla kertészet, újrahasznosítás köztereken (pl. használt gördeszkákból épült trendi padok), „hintát mindenhova” akciók, közösség által épített szobrok, kreatív térbútorok (pl. üzenő fal, virágok használt autógumikban, érdekes formájú, kényelmes padok), kreatív felfestések az útburkolaton (pl. játékok gyerekeknek), közösségi, alkalmi megmozdulások – ez mind-mind hozzátartozik a Placemakinghez.

A legátfogóbb szakmai honlap a témában a Project for Public Spaces oldala, ebből az elméleti háttér ismerhető meg leginkább:

http://www.pps.org/

Konkrét tevékenységekért érdemes rákeresni a szóra a Pinteresten, ahol egyébként a projekt alábbi, épülő honlapja is található, de emellett ezer érdekes és kreatív ötletet lehet felfedezni:

http://www.pinterest.com/p4curbact

Nem utolsó sorban pedig ajánlható a projekt URBACT és Twitter oldala is:

http://urbact.eu/en/projects/urban-renewal/placemaking-4-cities/homepage/

https://twitter.com/p4c_urbact

A projekt célja pedig annak bemutatása és megismerése, ahogy Dun Laoghaire Rathdown (Dublin egyik déli kerülete) használja ezt a módszertant, illetve az, hogy hogyan ültethető ez át más városok gyakorlatába. 

2. Miként használja a Placemaking módszerét a Vezető Partner?

A P4C projekt sok tekintetben az Eger által vezetett SURE projekt folytatása. Ez az URBACT projekt a szociális város-rehabilitáció eszköztárába tartozó jó gyakorlatokat volt hivatott feltérképezni, s az egyik ilyen, Belgiumban megismert jó gyakorlat volt a Placemaking. Az ír partner, Dun Laoghaire Rathdown városának szakemberei pedig azt csinálták, ami minden nemzetközi együttműködési projekt lényege. Hazamentek és beépítették napi működésükbe a jó gyakorlatot, szerveztek a témában egy nemzetközi konferenciát annak érdekében, hogy Írországban elterjesszék a módszert, amit egyébként helyi hálózatépítéssel is erősítenek.

A város részéről a közösségfejlesztésért és gazdaságfejlesztésért felelős szakemberek vannak bevonva elsősorban a projektbe, s a legkülönbözőbb módon használják a Placemaking módszerét. Dun Laoghaire a - ma már elsősorban szabadidős - kikötőjéről híres, emiatt és gyönyörű mólója miatt szerepel az útikönyvekben. A város stratégiai célkitűzéseivel összhangban a part mentén futó külvárosi vasutat kívánták valahogyan eltakarni a szemek elől, s megteremteni a közvetlen gyalogos kapcsolatot a part és a város szövete között. Ez az önkormányzat által kezdeményezett beruházás volt a Metal Project, ami azonban számos ponton segítségül hívta a közteret használók véleményét, például érzékeny, körültekintő kérdőívezés formájában. Tipikus példája ez annak, hogy egy felülről induló projektet hogyan lehet megerősíteni és fenntarthatóbbá tenni a Placemaking módszereivel. Az alulról jövő kezdeményezésekre több példát láttunk 2014 áprilisában, amikor is a Vezető Partner bemutatta jó gyakorlatait. Magyarországon is népszerűek már a közösségi kertek, Dun Laoghaire egy leszakadóban lévő városrészében, lakossági kezdeményezésre támogatott egy ilyen projektet (Shanganagh), tehát tisztán szociális célzattal, de megemlíthető a közösség által vezetett és működtetett közösségi ház is. Mind arra példa, ahogy az önkormányzat érzékenyen, facilitátorként támogatja a helyi, az idő során önfenntartóvá váló kezdeményezéseket. A P4C projekt keretében egy másik közösségi ház körül található, üres teret kívánnak élettel megtölteni.

3. Mi a magyar partner, Eger városának a feladata a projektben? Hogyan használja a Placemaking módszerét?

Eger városa, hasonlóan a finn Porihoz és a spanyol Albacetéhez, a jó gyakorlatot alkalmazza, veszi át. A téma azért különösen releváns Egerben, mert éppen most zajlik a történelmi városmag megújulása a funkcióbővítő városrehabilitáció keretében. Megújul a híres Dobó tér és annak tágabb környezete, összesen 5 tér és a környező utcarendszer. A beruházás nyilván kihat az egész város életére, a kérdés az, hogy az elkészülő köztereket hogyan lehet élhetővé tenni, hogyan lehet hatékonyan kiépíteni a fent említett érzelmi kötődést a tereket használókkal, lakosokkal, ott dolgozókkal és turistákkal egyaránt. Az egri támogató csoport először is egy 6 héten át tartó kommunikációs kampányba kezd, hétről hétre megkérdezve az egrieket, különös tekintettel a fiatalokra, hogy milyen tevékenységeket tudnának elképzelni az épülőben lévő terek használatát illetően. Ezt követően a helyi támogató csoport kielemzi a javaslatokat, amelyek közül a legjobbakat nyár végén, ősszel meg is valósítják, miközben remélhetőleg „kitermelődik” az a pár kulcsember, vagy szervezet, akire a terek menedzsmentjében hosszú távon számítani lehet. A folyamatot és az elért eredményeket 2014 novemberében mutatja be Eger a P4C projekt partnereinek. 

4. Hogyan profitálhatnak az eredményekből más európai városok?

A projekt kommunikációs és disszeminációs tevékenységén (honlap, záró kiadvány nemzeti nyelveken, közösségi média, infó-grafika gyártása, stb.) túl a Dublinban, 2015. március 5-ére tervezett záró konferencia fő célkitűzése összehozni a Placemaking egyik nemzetközi hírű nagyágyúját, például Brent Toderiant, Vancouver egykori főépítészét, vagy Cathy Parkert, az Institute of Place Management vezetőjét a területért felelős EU parlamenti képviselővel, vagy más vezető szakpolitikussal. Ugyanis a Placemaking módszertanának helye lehetne olyan szakpolitikákban, mint a CLLD (közösségi szinten irányított helyi fejlesztés). Ezzel összhangban a projekt másik kimenete ugyanis egy-egy nemzeti szinten elkészülő cselekvési terv, amelynek eredményeképpen az adott város a leginkább releváns helyi döntéshozókat és testületeket keresi fel annak érdekében, hogy a Placemaking beépüljön a nemzeti szintű szak- és fejlesztéspolitikákba.

Interjúalanyok:
Rátkai Attila projektvezető, főépítész, Eger
Szigeti-Böröcz Ferenc URBACT szakértő, HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft.

Az interjút készítette:
Majorné Vén Mariann Nemzeti Tájékoztatási Pont, Magyarország