A lakhatásból való kirekesztettség az élet velejárója? – Az elkötelezett városok tiltakoznak

A cikk az URBACT és az Urban Innovative Actions (UIA) által „Senkit nem hagyunk hátra” címmel rendezett, 2020. június 26-i közös konferencia legfontosabb üzeneteit foglalja össze.

Vajon fordulópontot hozhat-e a Covid-19 járvány a hajléktalanság elleni küzdelemben? A második URBACT-UIA internetes konferencián a kérdésben elkötelezett városok a lakhatáshoz való jog témáját járták körbe.

A Covid-19 nagymértékű lendületet adott a legsebezhetőbb társadalmi csoportok problémájának kezelésében egész Európában, ugyanakkor megmutatta, hogy a hirtelen jött kihívás, a politikai akarat és az erőforrások mozgósítása hozzájárulhat a strukturális problémák megoldásához, bizonyítva, hogy többféle megoldás áll rendelkezésre a hajléktalanság felszámolására. Továbbá hosszú távon is fontos fenntartani azokat a kezdeményezéseket, melyek az elmúlt hónapokban a válsághelyzetből való kilábalást segítették elő.

A kormányzati döntések életeket menthetnek

A Covid-19 járvány idején a hivatalok és az állami hatóságok a rászorulók növekvő számának kezelésével kapcsolatban példátlanul nagy kihívásokkal szembesültek. A FEANTSA és az Abbé Pierre Alapítvány nemrégiben közölt, az európai lakhatási kizárásokról készült ötödik jelentése szerint ez a folyamat csak tovább súlyosbította a hajléktalanok növekvő számának hosszú távú tendenciáját. Ez a jelentés 10 év alatt 70%-os növekedést jelez a hajléktalanság tekintetében Európában, továbbá az előrejelzések szerint ezen belül a kiskorúak, a fiatalok, a homoszexuálisok, az egyedülálló nők, a menedékkérők és a nemzetközi védelem alatt álló személyek jelentik a legérintettebb csoportot.

Bár a lakhatás kulcsfontosságú az egészség megőrzése szempontjából, a Covid-19 ideje alatt az egészségügyi válság hatása leginkább a méltányos lakhatási körülményeket nélkülöző embereket érinti. Ugyanakkor világszerte voltak olyan országok, ahol a kormányok haladéktalan intézkedéseket eszközöltek, az Egyesült Királyságban például az utcákon alvó emberek több mint 90%-ának volt biztonságos tartózkodási helye a vírus tetőzésének idején.

S. Coupechoux és C. Serme-Morin, a lakhatásból való kirekesztődésről szóló ötödik jelentés szerzői szerint a kormányok azáltal, hogy a Covid-19 vírus terjedését a hajléktalan emberek befogadása révén próbálták megakadályozni, bizonyította, hogy a hajléktalanság felszámolható. Ehhez azonban szükséges a politikai akarat, az ágazatközi együttműködés finanszírozása, illetve a személyügyi feltételek összehangolása”.

Európa jelenleg kilábalni látszik a válság legmélyebb időszakából, így fontos tisztázni, hogy a kormányok miként és hogyan alakítják ezeket a rövid távú sürgető beavatkozást igénylő intézkedéseket állandó megoldásokká. Hollandiában és Walesben a lakhatási ügyekért felelős minisztériumok, valamint a brüsszeli, lyoni, párizsi, barcelonai, madridi és londoni közigazgatási intézmények már bejelentették, hogy a lakhatással kapcsolatos kirekesztés különféle formái kapcsán a járványt követően tervezik a hosszú távú megoldások bevezetését.

A városi szintű kezeléstől a hajléktalanság felszámolásáig

Az EU-ban a hajléktalansággal kapcsolatban helyi szinten sok város a probléma kezelése érdekében a jelenségek különféle formáival, a kezelésre fordítható kapacitás és a szakpolitika elkötelezettsége terén ugyanazokat a tendenciákat tapasztalja. Az UIA-URBACT internetes konferencia a városok által alkalmazott számos megközelítést vizsgálta, ideértve a városi szintű stratégiák közös kidolgozását, a városok szolidaritási hálózatának létrehozását vagy akár innovatív projektek indítását.

Gent városa (BE) a ROOF névre keresztelt projekt keretében az URBACT hálózat kilenc városát vezeti. Céljuk a funkcionális értelemben vett hajléktalanság, más szóval a „strukturális” hajléktalanság felszámolása. Ezt a következő lépések mentén kívánják elérni: széleskörű adatgyűjtés az ETHOS Light módszertan alkalmazásával (amelyet uniós szinten a hajléktalanság mérésére dolgoztak ki); a civil társadalommal, az állami intézményekkel és a magánszektorral való együttműködés a hajléktalanság kezelésétől a felszámolásig; végül a Housing First (továbbiakban: HF) modell átvétele és alkalmazása.

„Bebizonyosodott, hogy a Housing First valóban működik: sok városban, ahol már alkalmazzák, az emberek évekig a saját házukban tudnak maradni. Ez legalább annyira költséghatékony, és összességében olcsóbb, mint a menedékhelyek fenntartása. Továbbá az egészség megőrzése szempontjából is pozitívan hat, mert sokkal kevesebben szorulnak rá az egészségügyi ellátások igénybevételére.” Patricia Vanderbauwhede, projektvezető, Gent

A hálózat lehetőséget nyújt a városok számára, hogy tapasztalatot cseréljenek és tanuljanak egymástól, miközben a strukturális lakhatási megoldások integrált cselekvési tervein dolgoznak. Nagy előnyt jelent, hogy jelen vannak olyan hosszú távú tapasztalattal rendelkező városok, mint például Odense (DK), vagy például Glasgow (Egyesült Királyság), mely a progresszív politikai jogszabályok tekintetében rendelkezik jelentős tapasztalattal.

Gent és Lyon példájából az alábbi hat kulcsfontosságú tapasztalatot lehet elsajátítani:

1. A hajléktalansággal kapcsolatos hatékony megelőzés a probléma felszámolásának fontos előfeltétele. Gent elfogadott egy integrált szegénységcsökkentési tervet az ágazatközi szereplők tevékenységének összehangolásáról (például a bérleti hátralék közvetítésének biztosításának kérdésében), illetve a hajléktalanság veszélyét az egyes emberek kulcsfontosságú életszakaszaiban előrejelző vizsgálatáról.

2. Alapvető fontosságú a lakásállomány növelése az egész városra kiterjedő, megfizethető lakhatás tervezésén, a pénzügyi források előteremtésén, a leginkább rászorulóknak nyújtott bérlakások bővítésén és a meglévők minőségének javításán keresztül, pl. a genti UIA ICCARUS projektben alkalmazott módszer alapján.

3. A lakhatási ellátásnak a különféle igényekre kell reagálnia. Gent a helyi szociális lakáscégekkel együttműködésben fejleszti a HF-modellt, amelynek célja a szociális bérleti egységek megduplázása (266-ról 532-re), illetve a társadalmi csoportok keveredésére épülő lakóépület-projektekkel való kísérletezés. Lyon az UIA Otthoni Selyemút (Home Silk Road) projekttel, amely egy emblematikus épület felújítására tesz kísérletet, átmenetileg 30 család számára nyújt otthont, miközben a körforgásos gazdaság modellje alapján környékbeli kulturális- és munkalehetőségeket hoz létre.

4. Az információs szolgáltatások biztosítása kulcsfontosságú a megfelelő társadalmi támogatás fenntartásához.

5. Optimalizálni kell az ideiglenes tartózkodási és orientációs rendszereket, különös tekintettel a jogi státusz nélküli emberekre.

6. Multi-skaláris működésre szükséges a helyi érdekelt felek bevonásával, ideértve az önkéntes szektort, valamint a hajléktalanság és a lakhatási politikák összehangolására és koordinálására irányuló nemzeti és európai szintű támogatási rendszert.

A lakhatás ügye kiemelt jelentőségű a társadalmi egyenlőségre és befogadásra törekvő politikák szempontjából

A városi stratégiák kialakításakor figyelembe kell venni a menedékkérők és a nemzetközi védelem alatt álló személyek igényeit is, akik a fentiekben ismertetett kihívásokkal és a lakhatásból való kirekesztés kockázatával szembesülnek. Ezenkívül a FEANTSA és az Abbé Pierre Alapítvány lakhatási kirekesztésről szóló közös jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy sok érintett országban a befogadási és elszállásolási körülmények nem megfelelőek, mely probléma jelenleg leginkább a dél-európai országokat érinti. Például Spanyolországban a menedékjog iránti kérelmek hat év alatt 45-szörösére növekedtek. Az

EU-s tagállamokban a szabványok és gyakorlatok eltérőek, de a közös jellemzők a következők:

• elavult és alkalmatlan sürgősségi ellátási rendszer;
• a dublini rendelettel kapcsolatos visszaélések, valamint a nemzeti jogszabályok szigorítása által akadályba ütközik a méltóságteljes lakhatási feltételekhez való hozzáférés;
• nem megfelelő vagy esetleges intézkedések a kiszolgáltatott helyzetben lévők számára (kiskorúak, erőszak áldozatai, mentális és egészségügyi problémákkal küzdő emberek stb.);
• valamint az átutazó migránsok elszállásolási lehetőségének hiánya.

Thomas Lacroix (CNRS France) szerint a városok szerepe a jobb integrációs politikák biztosításában – a lakhatás mint alapvető jog kérdésköre – óriási változást váltott ki a világon. Elemzése szerint a nemzeti kormányok növekvő bizalma a városok felé a befogadásról szóló politikai döntések végrehajtásában a városok nagyobb szerepvállalásához vezetett, amelyek úgy mutatkoztak be – gyakran szembe menve a nemzeti politikai irányvonalakkal – mint nyitott, befogadó, menedékhelyet biztosító- vagy a szolidaritást előtérbe helyező városok, megváltoztatva helyi politikájukat a hosszú távú integrációtól a rövid távú befogadásig.

Athén városa ebben a tekintetben példaértékű: a 2015 utáni időszakban, amikor legutóbb a menekültek befogadási válsága elérte a csúcspontját, a város csatlakozott az európai városok hálózataihoz és partnerségéhez: Eurocities kampány a szolidaritást képviselő városokról, illetve később az EU városi agenda a migránsok és a menekültek bevonásáról szóló partnerségről. Ezzel egy időben Athén elindította a menekültek bevonására irányuló UIA Curing the Limbo projektet is. Az innovatív projekt az újonnan érkezők munkaerő-piaci és a környék aktív társadalmi-kulturális életbe való beilleszkedésének holisztikus megközelítése részeként a lakhatásra összpontosít. A Lakásfelügyeleti Egység kezeli a lakhatást, és csomópontként szolgál számos szolgáltatás nyújtásához, például feltételes pénzbeli támogatásokhoz, háztartási szintű pénzügyi tervezéshez és a bérlőket és a tulajdonosokat összekötő jogi támogatáshoz.

„A cél az, hogy dinamikus és holisztikus megoldás szülessen a menekültek tekintetében. Nagyon szeretnénk segíteni őket abban, hogy átlépjenek a humanitárius segítségnyújtás kínálta lehetőségekből egy városi életformába. Létrehoztunk egy, a lakhatási ügyeket támogató egységet, amely segíti az embereket a sürgősségi rendszerekből a függetlenségbe történő áttérésben.”

Antigone Kotanidis, UIA projektmenedzser

Amikor az egyre növekvő számú menedékkérők megfelelő lakhatását kellett biztosítani a város területén – mely a nemzeti szintű szociális lakhatási politika addigi elhanyagolása miatt még nagyobb kihívásnak látszott – Thesszaloniki városa egy helyi szintű városi irányítású lakhatási ügyekkel foglalkozó irodát hozott létre. Ezen törekvést az érintett feleket képviselő konzorcium megalakulása támogatta, melynek megalapításában az Arrival Cities (fogadó városok) URBACT hálózat vett részt.

Másik úton járt Antwerpen városa, mely az UIA CURANT projekt keretében a co-housing (együttlakás) modelljét alkalmazva 81 fiatal kíséret nélküli menekültet kapcsolt össze a menekültek környékén élő 77 helyi lakossal (úgynevezett „haverokkal”), akik három éven keresztül segítették a befogadás/beilleszkedés folyamatát. Az önkormányzat által biztosított ház 37 bérleti egységet magántulajdonosoktól, 4 felújított egységet, 1 hallgatói lakóegységet és 16 moduláris egységet foglalt magába. Ez a projekt kölcsönös tanulást, viselkedés norma szempontjából alkalmazkodást, ugyanakkor csalódásokat is okozott, amelyek a co-housing gyakorlat átvételének nehézségeivel kapcsolatosak, mely korábban a lakosság számára nem volt ismert. A projekt végül a szociális szolgáltatások kiépítésének és folyamatos támogatásának köszönhetően sikeressé vált, jelenleg e modell fenntartása és skálázása jelent kihívást.

Ahol szándék van, ott megnyílik a lehetőség, itt az idő a továbblépésre

Európában a hajléktalanság és a lakhatási kirekesztés tekintetében egyre aggasztóbb a helyzet. Ugyanakkor a nemzeti szintű politikán, valamint a városok elkötelezettségén múlik, hogy valóban fel akarják-e számolni a hajléktalanságot. A Covid-19 potenciálisan fordulópont lehet, hiszen mind a közigazgatás szerepvállalásának, mind az önkéntesek bevonásának köszönhetően az emberek lakhatásának megoldására, valamint a leginkább rászorulóknak nyújtott szolgáltatások szélesítésére irányulóan rendkívüli erőfeszítések történtek.

A 2020 júniusi URBACT-UIA közös internetes konferencián folytatott szakmai beszélgetések azt mutatják, hogy a hajléktalanság nem szüntethető meg, ha az ezzel kapcsolatos intézkedéseket nem koordinálják és nem integrálják, ideértve a migrációval kapcsolatos európai, illetve tagállami szinten történt jelenlegi politikai kudarcok kezelését.

Az új, uniós szintű helyreállítási csomag és más hasonló nemzeti intézkedések jelentős lehetőségeket kínálnak. A hajléktalanság elleni küzdelem tekintetében bizakodásra ad okot az EU szerepének erősítése, hiszen az Európai Bizottság a következő évben cselekvési tervet indít a szociális jogok európai pillérének megvalósítására.

Elsődlegesen a városokra hárul a lakhatásból való kirekesztés és a hajléktalanság ügyének kezelése, és sokan közülük úgy vélik, hogy Európának méltányosabb és emberi jogokon alapuló, befogadó politikát kéne érvényesíteni. Az olyan uniós programok, mint az UIA és az URBACT, továbbra is értékes erőforrásokat és támogatást nyújthatnak a hajléktalanság kezelésében érintett városok számára. Ezenkívül a folyamatos európai szintű együttműködés, amelybe az UIA és az URBACT olyan szervezetekhez kapcsolódik, mint a FEANTSA, az Abbé Pierre Alapítvány, a Housing Europe és mások, kulcsszerepet játszhat a városok további ösztönzésében, hogy visszautasítsák azt a szemléletet, miszerint a hajléktalanság és a lakhatási kirekesztés az élet velejárója.

Az UIA és az URBACT azáltal, hogy lehetőséget teremt a városok közigazgatási szintű gyakorlatának megosztására, számos európai és nemzetközi szervezet kezdeményezéseit kapcsolja össze a megfelelő és megfizethető lakhatási jogok kérdésében.

Eredeti cikk: https://urbact.eu/engaging-cities-reject-housing-exclusion-%E2%80%98fact-life%E2%80%99

Írta: Laura Colini