Demokrácia Amerikában?

Az amerikai demokratikus intézmények egyik első - és egyértelműen leghíresebb - megfigyelője a helyi önkormányzatokat tekintette az újonnan megalakult demokratikus rendszer fő pilléreinek. Alexis de Tocqueville-t lenyűgözte az Új-Anglia városaiban megfigyelhető önkormányzatiság szintje. Ma, közel kétszáz évvel Tocqueville tanulmányának megjelenése után talán eljött az ideje annak, hogy az amerikai helyi demokráciát - ha nem is halottnak, de - súlyosan sérültnek nyilvánítsuk.

Alacsony részvételi arány a helyi választásokon

Tavaly novemberben Bill de Blasio-t újraválasztották New York (USA) polgármestereként a város bejegyzett választói közül alig több mint 14% támogatásával. De Blasio számára egy ilyen alacsony mértékű támogatás is elég volt a győzelemhez, mivel a város 5 millió bejegyzett választója közül mindössze 21,7% ment el szavazni. Noha ez meglepőnek hangzik, valójában korántsem szokatlan. Egy 144 amerikai nagyvárost és 340 különálló polgármesteri választást vizsgáló tanulmány 25,8%-os részvételi átlagot számolt, míg más tanulmányok ennél is alacsonyabb szavazási hajlandóságot figyeltek meg.

A helyi választásokon való részvételi arány tekintetében az európai országok lényegesen jobb teljesítményt nyújtanak, mint az Egyesült Államok, de az e felett érzett öröm korántsem nevezhető felhőtlennek. Európa sem immunis a kormányzatba vetett közbizalom általános hanyatlásával szemben. Számos európai országra ugyanis még az USA-nál is alacsonyabb részvételi arány jellemző. Míg a helyi önkormányzatokat – különösen az északi országokban – már régóta decentralizáció és erős kormányzat jellemzi, más települések szintén a legitimáció hanyatlásával szembesülnek nemzeti szinten. Tulajdonképpen a helyi önkormányzatok azok, ahol a választási részvétel korlátai a digitális eszközökkel támogatott, közvetlen részvételi és deliberatív demokrácia érdekes modelljeihez vezettek, amint azt a korábbi URBACT cikkek is ismertették.

“Részvételi arány a helyi választásokon (a 2004-2008 időszakra eső utolsó választás)”

A helyi önkormányzatok „demokratikus eszköztárának” ezen bővítményei ellenére a képviseleti intézményekben rejlő buktatók ténylegesen hátráltathatják a befogadó társadalmak kiépítését. Hasznos lenne, ha az európai helyi önkormányzatok megvizsgálnák az egyesült államokbeli társaik alacsony választási arányának okait és következményeit – amíg még nincs túl késő.

Az USA-beli helyi választások alacsony részvételi arányának okai

De vajon miért ilyen hihetetlenül alacsonyak az egyesült államokbeli helyi választások részvételi számadatai?

Néhány ok az USA-beli helyi választások intézményi rendszerében  – például a kormányzás tanács-igazgatási formájában vagy a nehézkes folyamatokban – rejlik. Számít az időzítés is. Az országos választásokkal egybeeső helyi választásokon magasabb a részvételi arány, és hasonló trend mutatkozik például az Egyesült Királyságban vagy Németországban is. Ennek egyik oka az, hogy a helyi választásoknak a média nem szentel akkora figyelmet, mint más választásoknak, tehát a magasabb rangú választások hiányában a választók nem rendelkeznek elegendő információval és nem éreznek elég ösztönzést ahhoz, hogy elmenjenek választani.

Az alacsony információ-intenzitás miatt a már hivatalban lévők jelentős előnnyel rendelkeznek a versenytársaikkal szemben, akik számára nem könnyű elmagyarázni a választók felé, miért is fontos számukra a választásokon való részvétel. Továbbá a polgármesterek gyakran dicsért gyakorlatiasságának ellenére a kevésbé egyértelmű ideológiai megosztottsággal járó választások kevesebb embert mozgósítanak. Mindez alacsonyabb részvételi arányt eredményez, ha már hivatalban lévő polgármesterek jelöltetik magukat, illetve ha a választások pártsemlegesek.

Olykor az intézményi rendszerek kialakítása a hivatalban lévő kormánykoalíció választási verseny csökkentésére irányuló stratégiáinak eredményei, míg más esetekben a 20. század eleji, a korrupció és a kegyúri rendszer elleni küzdelemre irányuló reformok származékai. Az Egyesült Államokban az újítók „módosításokat hajtottak végre a választási szerkezetben, melyek a városok hatékonyabb működése nevében megfosztották a lakosság egy részét – főként az alacsony jövedelemmel rendelkezőket és a kisebbségek tagjait – a választójoguktól”.

A városi egyenlőtlenségek hatása

Az egyenetlen részvételi arányok a mai napig megfigyelhetők, egyben erős hatást gyakorolnak a városi egyenlőtlenségre. A Portlandi Egyetem 50 város (köztük a 30 legnépesebb város) választási részvételi arányát vizsgáló egyik jelentése rámutat a részvételi arány nagyfokú eltéréseire a különböző rasszok, társadalmi osztályok és korosztályok között. A kisebbségekhez tartozó, az alacsonyabb jövedelmű és a fiatalabb választók részvételi aránya átlagosan alacsonyabb volt, és a választásokon való részvételük hiánya még inkább megfosztja őket a képviselettől. Ezen csoportok egyenlőtlen részvételi aránya azt eredményezi, hogy kevesebb jóléti és újraelosztási politika  kedvez a „nem választó” csoportoknak.

Ez persze ördögi kört hoz létre. Bizonyos csoportok azért nem szavaznak, mert úgy gondolják, hogy a szavazatuk nem számít. A kormányzati elit pedig a maga részéről nem kap elég ösztönzést ahhoz, hogy reagáljon a szükségleteikre, és ezáltal valóban beigazolódik ezen választók legborúsabb feltételezése. Az ilyen kormánykoalíciók még messzebbre mehetnek. Maguknak osztanak lapot, amit Jessica Trounstine elfogultságnak (bias) nevez, amelynek három fajtáját különbözteti meg: információs elfogultság (a média tulajdonviszonyai, pártsemleges választások stb.), választói elfogultság (megvesztegetés, a jelöltekkel szembeni követelmények, bejegyzési követelmények stb.), képviselői helyekkel kapcsolatos elfogultság (választókerületekkel történő manipulációk, területek hozzácsatolása vagy leválasztása stb.).

Érdekes módon az amerikai nagyvárosok alacsony választási arányának ezen aspektusát a szakértők ritkán említik, mégis választ adhat némely általuk is hangoztatott ellentmondásra. Legújabb könyvében Richard Florida például rámutat annak iróniájára, hogy az Egyesült Államokban a legnagyobb egyenlőtlenségekkel és szegregációval jellemzett városoknak általában liberális polgármesterük van. Mivel ezekben a városokban általában már régóta a demokraták vannak hatalmon, a helyi önkormányzatok által megvalósított, újraelosztást támogató politikáknak már fel kellett volna számolniuk ezeket az egyenlőtlenségeket. Talán kevésbé progresszívek, mint ahogy azt az elnevezésük mutatja – vagy egyszerűen csak azon kevesek szükségleteire reagálnak, akik megválasztották őket.

Természetesen más tényezők is kihatnak a helyi önkormányzatok azon képességére, hogy az egyenlőtlenséget felszámolják, például az amerikai nagyvárosok jogi korlátai. Mások, például Ed Glaeser azzal érvelnek, hogy az egyenlőtlenség azt mutatja, hogy a városok a gazdasági lehetőségek miatt vonzzák az alacsonyabb jövedelmű embereket. Másrészt viszont egyértelmű, hogy az egyszerű ideológiai politika nem képes megmagyarázni ezt az ellentmondást. Az önkormányzati koalíciók erőviszonyait, valamint a hozzájuk kapcsolódó politika eredményeit sokkal élesebb szikével kellene boncolgatni, különös figyelmet szentelve a szavazási trendeknek és a torzítási stratégiáknak.

A városi önkormányzatok politikai gazdaságára való hivatkozás ellentétben áll az olyan szerzők, mint például Benjamin Barber helyi önkormányzattal szembeni optimizmusával, vagy újabban az új lokálpatriotizmus Bruce Katz és Jeremy Nowak által létrehozott koncepciójával. A városok egyértelműen problémamegoldásra összpontosító önkormányzatok, és a lassú és átpolitizált nemzeti kormányokkal ellentétben sok esetben innováció is jellemzi őket. De ezek a megközelítések nagyon gyakran a nemzetgazdasági torta növelésére, nem pedig a tortaszeletek elosztására összpontosítanak. Más szóval az, hogy ki húz hasznot ezekből az innovációkból és a gazdasági növekedésből, nagyban függ attól, hogy ki hallatja a hangját (akár szavazás, akár egyéb közvetlen részvételi mechanizmus által). Hang nélkül az új lokálpatriotizmus a „kevesek lokálpatriotizmusává” válhat.

A nép kormánya, a nép által, a népért

Tocqueville számára az amerikaiak egyenlősége az akkoriban újnak számító demokratikus rendszer fontos társadalmi alkotórésze volt. Ugyanakkor a demokrácia törvényeiben már ő is meglátta azt a természetes hajlamot, hogy a nép többségének érdekeit támogassa és megakadályozza a hatalom és a gazdagság kevesek közötti elosztását. Ha az egyenlőség és a demokrácia között megszakad ez a pozitív interakció a szabályok és az intézmények váltogatása miatt, az „angyali kör” könnyen lefelé vezető spirállá válhat.

Az egyenlőtlenség gyakori hangoztatása ellenére a demokrácia és az anyagi egyenlőség közötti kapcsolat a városokban és azokon túl ritkán kerül szóba. Nehéz azonban létrehozni egy befogadó társadalmat, ha a politikai döntéshozók nem hallják – és érzik – mindenki hangját, csak kevesekét. Talán itt az ideje annak, hogy mindazok, akik az új városi válságról beszélnek, visszatekintsenek a múltba, és ott keressék azon demokratikus intézmények javítási lehetőségeit, melyek a nép kormányát, a nép által és a népért annak idején létrehozták.

Az eredeti cikk angol nyelven itt olvasható: http://www.blog.urbact.eu/2018/04/democracy-in-america/

Az írás egy korábbi változata megjelent az Agenda Publica kezdeményezés honlapján.

Írta Fernando Fernandez-Monge

Fernando Fernandez-Monge