A kulturális házfoglalástól a közjóig – A ljubljanai Rog gyár esete

2016. 12. 20.

Az ipari (és általában a nem lakás célú) épületek 100-150 éves történetük során számos problémával szembesülnek. Nemcsak a technológia változik, hanem sokszor egész iparágak avulnak el, és a gyárak bezárnak. Van egy területi szempont is: a valaha a település szélén megépült gyár néhány évtizeddel később a fejlődő város közepén találja magát, ahol a telekérték jóval magasabb, mint amekkora az ipari terület értéke.

Az elavult ipari területek problémái, a konfliktusok és megoldásuk érdekes lehet több jelenleg működő URBACT Akciótervezési Hálózat számara. Ilyenek a Második Esély (Second Chance), amely felhagyott nagy épületek újrahasznosításával foglalkozik, az Újratöltés (Refill), melynek témája az ideiglenes használat, az Elő>város (Sub>urban), amely az átmeneti városi övezetek új lehetőségeit keresi, valamint a Maps, a régi katonai területek hasznosítását vizsgáló projekt. A ljubljanai Rog gyár története tanulságos lehet ezeknek az URBACT hálózatoknak, mert rávilágít a felhagyott ipari területek fő problémáira és kérdéseire, és egyben a kiútkeresés lehetséges változatait szembesíti egymással.

A kezdetben kerékpárgyártással foglalkozó Rog gyár 150 éves története a következők szerint foglalható össze.

  • A 19.század második felében az első gyárépületek a folyó mellett, a városközpont közelében létesültek.
  • A gyár termelése növekedett egészen a második világháború után bekövetkező államosításig. A tovább terjeszkedő gyár néhány sikeres évtized után 1991-ben megszűnt működni, mert az ipari termelés kitelepült a város belsejéből, így a terület használatlanul maradt.
  • A központi gyárépület, mint ipari műemlék védettséget nyert 1998-ban. A rövid életű privatizáció után a város megvásárolta a teljes 7000 m2-es ipari komplexumot.
  • Két nagy kiállításon kívül semmi jelentős nem történt az üres ipari területen egészen 2006-ig, amikor is egy fiatalokból álló, szakmaközi, öntevékeny csoport elhatározta, hogy saját kezdeményezést indít.

Ismerős ez a történet. Felhagyott ipari terület védett műemléképületekkel, jó elhelyezkedéssel a városközpont közelében, egyszerre a közösségi szektor, a magán ingatlanfejlesztők és a civil szervezetek tevékenységének kereszttüzébe kerül. Mielőtt a részletekbe kezdenénk, néhány ábra segít képet alkotni a helyzetről.

1-2. kép: A Rog gyár a hosszú épület az 1. kép közepén (hozzá tartozik egy mögötte levő kisebb épület), a Ljubljanica folyó mellett, Ljubljana központjától 1 km-re. A 2. kép a folyó menti homlokzatot mutatja. Fotó: tylerarch4431.blogspot.hu és Tosics Iván

  

3-4. kép: A Rog gyár homlokzata utalással a múltjára (kerékpárgyártás) Fotó: Tosics Iván

  

5-6. kép: A Rog gyárral szemben igényes lakóépület, átellenben a Rog gyár homlokzatával és bejáratával.  Fotó: Tosics Iván

  

Ilyen esetekben a történtek értelmezése legalább kétféle: miként értelmezi és értékeli a helyzetet  a területet és az épületet önkényesen elfoglaló és használó közösség, és ezzel szemben mi az önkormányzat nézőpontja.

Az önhatalmúan beköltöző közösség nézőpontja

A történet 2006 márciusában kezdődött, amikor egy magánemberekből és független csoportokból álló közösség a Ljubljanai Egyetem Építészkara hallgatóinak együttműködésével kéthetes fesztivált tervezett. Céljuk volt bemutatni a már 15 éve üresen álló terület hasznosításának lehetőségeit. Mindent előkészítettek, de a meghirdetett fesztivál kezdete előtti napon a város kijelentette, hogy nem engedi meg a fesztivál megrendezését. A közösség elhatározta, hogy ennek ellenére folytatja a tervezett eseményt, és két hét helyett addig foglalja a területet, ameddig a városi önkormányzat nem talál jobb hasznosítási lehetőséget a gyár számára. Ettől kezdve a régi gyárat elfoglalta az önkéntes közösség, és megnyitotta azt a nyilvánosság számára. Célja non-profit, nem intézményes tevékenységeket folytatni a területen. A gyárból a kulturális központtá válás nem klasszikus önkényes területfoglalás, hanem kísérlet új típusú, átmeneti területhasználat megvalósítására.

A területfoglalók 2007-ben többször találkoztak a városi önkormányzat képviselőivel, és szerződést készítettek elő a Rog gyár létesítményeinek átmeneti használatára. Mikor azonban a kölcsönösen elfogadható szerződés elkészült, a polgármester visszautasította az aláírást. Ettől a perctől kezdve a területfoglalás már ellenállás formájában folytatódott, és megszűnt a remény arra, hogy a létesítményeket bekapcsolják az alapvető infrastruktúra (elektromosság, víz, csatorna) hálózatokba. A villany még ma is hordozható elektromos generátorokból származik, amelyek használata költséges és bonyolult. A területnek nem minden része és a kollektívának nem minden csoportja jut villanyhoz, és a fűtés is nagyon problematikus.

A nehézségek ellenére a társaság megerősítette és megtisztította a területet, műtermeket, műhelyeket, galériákat, jégpályát, koncerttermet, szórakozóhelyeket és szociális központot létesített a gyár területén. A művészeti, szórakoztató és sport tevékenységek során igyekeztek bevonni hátrányos helyzetű embereket, migránsokat és menedéket keresőket, létesítettek közösségi konyhát, nyelvtanfolyamokat stb. Az önkormányzat minden segítsége nélkül alakították ki a városi kultúra, a kritikus gondolkodás és politikai aktivizmus egyik fő központját a városban. Ma már 15 szervezett csoport és 15 aktivista működtet a gyár területén, 30 helyszínen, viszonylag önellátó, autonóm módon. A közösséget a közgyűlés fogja össze, ez a fő politikai testület, a döntéshozás pedig a direkt demokrácia elvei szerint működik.

7-8. kép: A belső udvar, háttérben a főépület a híres falfestménnyel. Fotó: Tosics Iván

  

9-10. kép: A közösség három fő embere ismerteti a történetet a látogatóknak. Ezt követi egy beszélgetés a szociális központban. Fotó: Tosics Iván

  

11-12. kép: Helyiségek irodalmi és filozófiai előadások, beszélgetések számára és a színházterem. Fotó: Tosics Iván

  

13-14. kép: Kerékpár javító műhely és sportterem. Fotó: Tosics Iván

  

A városi önkormányzat elgondolásai

A város 2007-ben készített tervet a terület felújítására és a modern művészet és kreatív ipar központjává való átalakításra. A terv szerint a fő (védett) épületet alakítják át a Rog Modern Művészeti Központtá. Lesznek benne műtermek, műhelyek, kiállító terek, stúdiók és művészlakások, műtárgykereskedés, oktató termek stb. Ahhoz, hogy a nemzetközi művészvilág és turizmus számára vonzó terület alakuljon ki, az első ötlet közösségi és magánszektor partnerkapcsolatának kialakítása volt. Ennek keretében kerülne sor a fő gyárépület felújítására, a többi épület lebontására, ezek helyett egy 40 m magas igényes szálloda kialakítására minőségi apartmanokkal és kereskedelmi létesítményekkel. A közösségi szektor és a magánszektor egymáshoz viszonyított arányát a terv szerint 20-80 %-ban állapította meg.

Hamarosan azonban közbejött a pénzügyi válság, és a város nem talált magánberuházót. 2013 körül elvetették a közösségi és magánszektor partnerkapcsolatára vonatkozó elgondolást. Ehelyett közösségi finanszírozású „építészeti, iparművészeti és vizuális művészeti központ” létesítésére gondoltak.  Fejleszteni kívánták a kreatív ipart és segíteni a fiatal iparművészeket az indulásban és a piacra jutásban. A kreatív ipar és a kultúra létesítményeit park vette volna körül. Később gondoltak egy könyvtárra és termelő tevékenységekre is. A területfoglalóknak felajánlották, hogy részt vehetnek a projektben olyan mértékben, ahogyan azt területigényük megkívánja.

15.kép: A Ljubljana város önkormányzata által 2007-ben meghirdetett „Rog Művészeti Központ” pályázat egyik pályaműve. Fotó: mx-si.net

Kibékíthetetlen ellentét az önkéntes kezdeményezés szempontjai és a város tervei között

2013 óta a területfoglaló közösség rendszeresen kapott meghívást a város terveinek egyeztetésére.  A közösség azonban úgy ítélte meg, hogy ezek a meghívások egy alárendelt partnernek szólnak, mivel a város tervének minden paramétere már meghatározott volt a megbeszélések előtt. A város készített például SWOT elemzést, de a közösség véleménye szerint nem akarták megérteni a használók elvárásait.

A Rog használói közössége többször is megtárgyalta a város terveit és a következő pontok szerint foglalták össze a bírálatukat:

  • A projekt nagyon költséges – a városnak nincs elég pénze a projekt megvalósításához, mivel még nem pályázott EU támogatásra. Nagy valószínűséggel a város nem lesz képes a felújítást megvalósítani. Ljubljanában ismét egy hosszú távú építőipari válságra kell számítani.
  • A projekt valójában nem is szükséges. Már van elég kreatív központ Ljubljanában, vannak fejlett társadalmi és üzleti hálózatok, ezeket kellene a városnak támogatnia, és nem új létesítményeket létrehoznia.
  • A tervezett felújítás következményeképpen a művészeti és kulturális gyakorlat kereskedelmi jellege erősödne, a belváros dzsentrifikációja tovább fokozódna a terület szépítése nyomán, és a hangsúly a lakosok helyett a turisták és a fogyasztók igényeire tevődne át.
  • A város tervei ellenségesen viszonyulnak a közösségi kezdeményezésekhez. Jellegzetesen felülről lefelé jövő döntési folyamatról van szó. A terület jelenlegi használóit sohasem vonták be a felújítási projekt koncepcióalkotási folyamatába, és csak arra használták, hogy teszteljék a már kialakított terveket és javaslatokat. A területhasználóknak csak arra volt lehetőségük, hogy véleményt mondjanak és javaslatot tegyenek, anélkül, hogy ezeket figyelembe vették volna a város tervében.

A két szembenálló oldal gondolatai sok tekintetben különböznek egymástól. A város holisztikus felújításról beszél, amin magas színvonalú fizikai megújítást ért, nem gondolva a helyszín jelenlegi használatára és azokra, akik 10 éve jelen vannak. Ha a nagyszabású felújítás megvalósul, akkor a jelenlegi közösség csupán kis töredékének marad hely, többségük nem maradhat meg a felújított központban. A területet használó közösség javaslata ezzel szemben egészen más. Ők a felújítást kis lépésekben javasolják, mindig figyelemmel a jelen levő csoportok szükségleteire. Ilyen változatos, sokarcú helyen szerintük nem egyetlen nagy projektet kellene erőltetni, hanem egyeztetni kellene a régóta itt levő csoportok különféle elgondolásaival. Komplex egyeztetési folyamatra lenne szükség.

A Rog foglalóinak/használóinak véleménye a „Jog a városhoz” érvelésre épül. Tíz éves, nehéz körülmények között végzett munka, a terület regenerálása és közérdekű kulturális javak létrehozása után a közösségnek törvény-adta joga az ingatlan használata és kezelése akkor is, ha jogilag nem a tulajdonos. Ennek alapján követelik, hogy a város térjen vissza korábbi javaslatukhoz, és ismerje fel a jelenlegi tevékenységekben és szervezeti struktúrában rejlő lehetőségeket. A város biztosítsa a minimális infrastruktúrát és szolgáltatásokat, újítsa fel a védett homlokzatot, cserélje ki az ablakokat, oldja meg az épületszerkezeti problémákat, távolítsa el az azbesztet tartalmazó mennyezeti paneleket. Más részről, a területet használók készek arra, hogy az épületeket folyamatos, önkéntes munkával helyreállítják (számos szigetelési munkát már elvégeztek építési területektől kapott anyagok felhasználásával), további új tartalmakat alakítanak ki és továbbra is önkéntes munkával kezelik a meglevő, jól működő Rog kreatív gyárépületet.

Kiélesedő konfliktus, kísérlet a helyszín kiürítésére

A városnak ugyan nem sikerült támogatást szerezni magánbefektetőktől a felújítás megkezdéséhez, mégis elhatározta, hogy hozzáfog az építkezéshez. 2016. június 6-án építőmunkások érkeztek a helyszínre egy exkavátorral. A munkások és a terület használói összeütköztek, a konfliktus erőszakba és a biztonsági őrökkel való összecsapásba torkollott. Az építkezés látványos megindítása eszköz volt arra, hogy a helyszín építési területnek minősüljön, és így ne avuljon el az építési engedély. A terület foglalói azonban gyorsan reagáltak, és az első támadás után hamarosan több száz ember segítségével sikeresen visszaszorították az erőszakot. Barikádokat építettek, a biztonsági erőket és a rendőröket pedig néhány óra alatt kiszorították a területről – így sikerült elkerülni a kitoloncolást és az épületbontást.

A területfoglalók kiűzésének kísérletét megelőzően a terület bejáratát egy biztonsági társaság őrizte. A támadás után a helyzet megváltozott. A területfoglalók nem engedték a biztonsági erőknek, hogy visszatérjenek, hanem saját kezükbe vették a bejárat felügyeletét. Ezzel a terület átmeneti használata tényleges területfoglalássá alakult át.

A területfoglalók hangsúlyozták, hogy szívesen folytatják a párbeszédet az önkormányzattal. Felajánlották, hogy a Rog gyárat használók közgyűlése legyen a város partnere a dialógus során, mivel a közgyűlés ténylegesen kontrolt gyakorol a terület felett, és van hatalma a helyzet normalizálására.

A város a bírósághoz fordult a területfoglalókkal szembeni panaszával. A bírósági döntés időt adott a területfoglalóknak. Biztonságban maradhatnak (körülbelül egy évig), amíg döntenek a tulajdonlás ügyében. A város magánjogi bírósági keresetet nyújtott be (200.000 euró büntetés fizetésére) 8 személy ellen, akik a legrosszabb állapotban levő épületeket foglalják el. Az önkormányzat tehát a komplexum leggyengébb szereplők ellen indított harcot. Ha a város részben vagy egészben nyer a per során, akkor elkezdődik az építkezés.

Értékelés és kilátások

A Rog gyár elfoglalása ideiglenes hasznosítás kezdeményezésével született, és 10 év után önkényes területfoglalássá változott. Fontos leszögezni, hogy nem lakáscélú használatról, hanem kulturális és művészeti hasznosításról van szó.

Jelentős szakirodalom foglalkozik az üres vagy alig használt közterek közjavakként való értelmezésével. Az ilyen hely egy harmadik típusú tulajdonviszony és (főként kulturális funkciójú) kezelés lehetőségét veti fel: a „közösségi használatot”, megkülönböztetve a magán- és a köztulajdon formáitól. James B. Quilligan írja a „Miért különböztetjük meg a közösségi tulajdont a köztulajdontól?” („Why Distinguish Common Goods from Public Goods?” ) című művében: „A kereskedelmi láncokkal vagy a közjavak és közszolgáltatások bürokratikus szervezésével ellentétben az egyéni választás szabadsága leginkább azáltal biztosítható, ha az erőforrásból az értéket maguk a felhasználók kooperatív munkával és irányítással állítják elő. A javak közös előállításának decentralizált, önrendelkező rendszere az erőforrásokhoz való igazságosabb és közvetlenebb (ezért hatékonyabb) hozzájutást tesz lehetővé, mint a nagy monopóliumként vagy állami hierarchiaként működő nagy elosztó rendszerek. Ez sokkal szélesebb körben teszi elérhetővé a termelőeszközöket és a döntéshozatalt, mint a modern piac/állam hierarchikus, felülről irányított rendszerei. Ezért a közvetlenül és helyi keretek között használt közjavak a kormányzás és a termelés olyan témakörébe tartoznak, amely túlmutat a modern munkamegosztás látóterén.”

Az üres közterek közjavakként való használatának potenciális előnyeit csak nemrég ismerték fel. Amint Alan W. Moore 2014-ben megjelent blog-bejegyzése rámutat: A közterek foglalására az állami (önkormányzati) szektor három ütemben reagál: először szemet huny (nem reagál, nem szól, informális módon enged), ezután elfojt (aktív módon lép fel a területfoglalás ellen: például megpróbálja kiutasítani a területfoglalókat), majd, újabban, próbál biztonságos és kölcsönösen elfogadható megoldást találni az intézményesítés révén. Az egyes országok persze erősen különböznek abban, hogy a közösségi (állami) szektor mennyire kész nem elutasítani, hanem elfogadni a területfoglalás bizonyos formáit, és hogy mennyi ideig tart, mire az önkényes foglalás együttműködő kezelésére sor kerül.

Ma már egyre több példa van a közösségi szektor kooperatív, intézményesítő magatartására.  Nemzetközileg ismert példa a hamburgi Rota Flora (ahol 1989-ben egy szociális központot foglaltak el és 2014-ben heves harcok után intézményesítettek) vagy a párizsi 59 Rivoli (egy üresen álló épület Párizs legjobb részében, 1999-ben foglalták el és 2009-ben intézményesítette Párizs polgármestere). Érdemes megemlíteni, hogy az ilyen, kulturális/művészeti célú terület- vagy házfoglalásoknak nagyobb az esélyük az intézményesítésre és legalizálásra, mint a hátrányos helyzetű, sérülékeny emberek lakáscélú foglalása – a lakáshoz való egyetemes alapjog gyakorlása még ennél is nagyobb nehézségekbe ütközik…

A fent említett sikeres példák jelzik, hogy a ljubljanai Rog gyár ügyének is van esélye a békés megoldásra. Ez az alternatíva hangot kapott 2014-ben a Második Esély (Interreg Közép-Európa projekt) konferencián, Ljubljanában. Javasolták, hogy a jelenlegi területfoglaló közösség kapjon egyenlő esélyt a Rog gyár jövőjének tervezésénél.

Pillanatnyilag azonban nincs jele annak, hogy ez bekövetkezik. Most még mindkét fél kölcsönösen egymást hibáztatja. A területfoglalók között is vita alakult ki az intézményesítésről (ha ezt a város egyáltalán megajánlja). A csoport „keményvonalas” része valószínűleg nem fogadná el ezt a lehetőséget, hivatkozva arra, hogy hasonló foglalások esetében, néhány európai városban az intézményesítés után a közösségnek fokozatosan fel kellett adnia az eredeti elgondolásokat és be kellett tagozódnia a tehetősek, felelőtlen fiatalok és turisták által uralt kreatív kulturális ipar főáramába. Példaképpen Bethania esetét említik. Bethania egy felhagyott kórház volt Berlinben, amit egy közösség elfoglalt, majd a kialakult helyzetet intézményesítették. A közösség azonban később mégis a folyamat vesztese lett, mert az önkormányzati kezdeményezésű új zenei központ egyre terjeszkedett. A projekt autonóm része ezzel egyre kisebbre szorult össze, mert a helyszínt a tehetős, sikeres kreatív kulturális létesítmények uralták le.

A Rog gyár jövője bizonytalan. Folytatódik a harc a város és a civil szervezet között, és nyitott a kérdés, hogy lesz-e kompromisszumos, „közjó-megközelítésű” megoldás. Az URBACT módszertan néhány eleme talán elvezethetne a békés megoldás felé a folytonos konfrontáció helyett. Ilyen lehet a gyár foglalóinak bevonása egy helyi véleménycserébe, és a terület hasznosítását meghatározó olyan akcióterv elkészítésébe, amelyik mindegyik fél számára elfogadható javaslatokat tartalmaz.

A cikk írása közben csak a helyet használatba vevő közösséggel volt a szerző közvetlen kapcsolatban. A város szempontjait csak közvetetten, dokumentumok alapján tudta megismerni.

A szerző köszönetét fejezi ki a Rog gyárat használatba vevő közösség képviselőinek (főként Miha Poredosnak), akik széleskörű tájékoztatást adtak az esetről.

Ezen kívül a szerző a következő források anyagait használta:

 

Írta: Tosics Iván URBACT vezetőszakértő