„Migráns válság” – törekvés a kohézióra országos és helyi szinten

Hogyan segíthet a szociális innováció a mai Európában, ahol fogadják az Afrikából és a Közel-keletről, a háború és a szegénység elől érkező menekülőket? Hogyan kezeli a szociális innováció az ismeretlentől való félelmet a közép- és kelet-európai országokban, ahol nem a menekülthullám, hanem és félelem hulláma a fő probléma? Milyen szociális innováció kell ahhoz, hogy ne hagyják el a fiatalok Európát és a szabadságot, mert azt hiszik, hogy több társadalmi mozgástér jut nekik Szíriában vagy Irakban, ahol az ISIS oldalán harcolhatnak, és vissza is jönnek Európába, hogy pusztítsák az embereket, családokat és a multikulturális együttélést?

A Szociális Innováció Fellendítése (Boosting Social Innovation) nevű URBACT hálózat ezekkel a kérdésekkel is szembesül majd a következő hónapokban. Mint a projekt vezető szakértője, szeretnék pár gondolatot megosztani, mellyekkel talán más hálózatok – a városvezetéssel és főleg a migrációval kapcsolatos – munkáját is segíthetem.

Ami engem illet, apámnak 1939/40-ben menekülnie kellett a háborús Lengyelországból, ahol a Szovjetunió hátulról, Németország elölről támadta meg az országot. Először Magyarországra került (itt szívesen látták), majd gyalog ment Szíriába (így hallottam). Sok lengyel került oda, szeretettel fogadták őket, és kezdhették felállítani hadseregüket, hogy folytathassák küzdelmüket Lengyelország felszabadításáért.

1981-ben újságíró voltam Észak- Franciaországban, ahol egy lengyel nyelvű napilapnál dolgoztam. Sok lengyel volt ott, aki nem tudott vagy nem akart visszatérni hazájába, ahol Jaruzelski tábornok hadiállapotot hirdetett. Azt gondoltam, hogy segítenem, szervezkednem kell. Mire naponta munka után hazaértem, szobám tele volt lengyelekkel. Mindenre szükségük volt, igazolványra, lakásra, munkára, pénzre. Megalakult a Szolidaritás a Solidarnosc szervezettel, és küldtünk mindenfélét Lengyelországba, hogy segítsük az ellenzéket. Ez teljesen normális volt.

A szörnyű brüsszeli robbantást követő napon a lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy Lengyelország nem fogad be migránsokat. Ez jelzi, hogy milyen erős a félelem. Sok lengyel város azonban nem ilyen. Rendületlenül fogadják a menekülő embereket. Gdanskban több mint 80 szervezet és intézmény és több mint 120 ember dolgozta ki a munkatervet az újonnan jöttek szervezett fogadására. A munkacsoportok több mint 9 hónapon keresztül találkoztak, szakemberekkel tárgyaltak, hogy kidolgozzák az új lakosok ellátásának legjobb módját. Az első munkaszakaszt záró konferencián sokan vettek részt Lengyelországból és külföldről. Érdemi megbeszélés volt, nehéz témákat boncoltak, és a város készen állt.

Rostockban a Balti Államok Uniója tartott nemrég konferenciát a tagországokkal a városi gyakorlatok tapasztalatcseréjéről. Rostock maga óriási migrációs hullámot élt át, 35 ezer ember érkezett ide néhány hónapon keresztül, legtöbben úton Skandinávia felé, de itt is szükségük volt ellátásra. A város erről gondoskodott, de ez csak a civil szervezetek és egy sereg elkötelezett állampolgár segítségével tudott úrrá lenni a helyzeten. Trelleborgban (Svédországban) sokan telepedtek le, így a városnak ma el kell látnia 4200 gyereket és serdülőt, akik egyedül, szülők nélkül érkeztek. Sok másik város is elmondta a történetét arról, hogy hogyan küzdöttek meg az emberáradattal. A konferencia konklúziója a jelen viszonyok között meglepő volt: azt akarjuk, hogy még többen jöjjenek. Szükségünk van rájuk, elbírjuk. Ez volt az üzenet az érintett városokból.

Volt azonban egy másik üzenet is. A nemzeti kormányokhoz és az EU-hoz intézett kérés volt ez, hogy a helyzetet másképpen kezeljék, és vegyék figyelembe a városok tapasztalatait. Többször hangsúlyozták, hogy a bevándorlókat a városok fogadták be, nem a kormányok.

A brüsszeli öngyilkos robbantások után nehéz a háborútól és a rettegéstől menekülő emberekről írni. Tudom, hogy a menekültek között van néhány öngyilkos merénylő. Ezek azonban sajnos mindenképpen eljutnak Európába, és tudomásul kell venni, hogy lehet még robbantás. Ezt a félelmet azonban szolidaritással, jótékonysággal és segítéssel kell legyőzni, próbálnunk kell adni azoknak, akik hozzánk menekülnek és hozzánk fordulnak biztonságért, élelemért és nyugodt éjszakáért.

Peter Wolkowinski, 2016 május 2.

Fotó: Gordon Welters/UNHCR, „Hogy fog lakást adni Németország minden bevándorlójának?”, irinnews.org