Városhasználat – fókuszban a zöldterületek

Az utóbbi években Budapest (és más hazai városok) számos frekventált zöldfelületét tervezték és építették újra. A megújulási láz különösen magasra hágott a 2014-es őszi helyhatósági választások előtt. Ezzel mára a 60-as, 70-es években kialakított, az akkori térhasználati dogmákat tükröző parkok, kertek és egyéb közösségi terek jelentős része megújult. Bár a felújítások során közösségi tervezés csak egy-két esetben zajlott, a tervezők fiatal generációja érzékeny a várostervezés mai trendjeire, a használók igényeire. Vajon mennyire tükrözik az új zöldfelületek a kor elvárásait, hogyan hat ez a megújulási hullám a lakosság közterület-használati szokásaira?

A 70-es években Budapesten a parkhasználatban – és általában a közterületek használatában – az akkori szocialista „erkölcsöknek” megfelelően igen kevés tere jutott a spontaneitásnak, a kreativitásnak, és általában a szabadságnak. Gyakran találkoztunk „Fűre lépni tilos!” táblákkal, és jellemzően a tervezők a közterületek minden négyzetméterét predesztinálták egy egyedül érvényes használatra. Így a sétautakon sétálhattunk, a padokra leülhettünk, a játszótérre levihettük a gyerekeket. A pad helyett a gyepet választani pihenés, beszélgetés céljára gyakran szinte lázadásnak hatott, rosszalló tekinteteket váltva ki, illetve könnyen konfliktushoz vezetett a parkok legfőbb használóival, a kutyafuttatókkal. Nem mellesleg a legtöbb zöldterületen nem is igen találtunk olyan minőségű gyepet, amelyre szívesen leültünk volna (Budapesten a kb. 600 mm-nyi éves csapadék mellett csak intenzív öntözéssel lehet jó minőségű gyepfelületeket fenntartani).

 
Jellegtetes kép Budapest zöldfelületein a 70-es években (Forrás: Forepan.hu)

A mostani, nagy parkfelújítási hullám vajon egy megváltozott, szabadabb világot tükröz-e, megváltozott-e a parkhasználók elvárása, a parktervezők eszközkészlete? Azt hiszem, a válasz egyértelmű igen.

A ma legaktívabb tájépítész tervező generáció a 90-es években diplomázott. Legtöbbjük megfordult Nyugat-Európa számos nagyvárosában, így közös élményük például Párizs parkjainak otthonossága, az ott zajló spontán és örömteli tevékenységek széles köre. Ez a generáció átélte a város „visszafoglalásának” hőskorát, plurálisabb, közösségibb térhasználatának elterjedését. A főváros közlekedésében néhány év alatt európai szinten is jelentős tényező lett a korábban teljesen ismeretlen (és egyfajta gerillatevékenységként, a megszokott, normális renddel szembemenőként értékelt) kerékpározás. A 90-es évek elején megrendezték az első autómentes napokat, utcafesztiválokat. Ezeken az alkalmakon a város lakossága megélhette, megtapasztalhatta, hogy a közterületeket – és akár a közlekedési területeket – a megszokottól eltérően, kreatívabban, szabadabban is használhatjuk, hiszen végső soron a miénk, és a használatukat leosztó, meghatározó hatalom megkérdőjelezhető.

Az elmúlt években megújult budapesti és vidéki zöldterületeken – a nyugat-európai mintákkal egyezően – tetten érhető ez a megváltozott értékrend, a területhasználat nagyobb szabadságfoka. Jellemzővé váltak a nagy, összefüggő, rugalmasan használható – és persze megfelelő minőségű – gyepfelületek. Ezeken egyre gyakrabban találkozunk tornázó, harcművészeteket gyakorló, jogázó csoportokkal, vagy éppen vizsgára készülő, beszélgető fiatalokkal. A padok elhelyezése sem sugallja többé, hogy ide, és csak ide illendő leülni. Jellemzővé váltak a szalagpadok, a térképzés során létrehozott szintkülönbségeket kihasználó ülőfelületek. A klímaváltozás hatásaira reagálva szinte minden felújított parkban találunk olyan vízarchitektúrát, amely hozzájárul a városi hőszigetek kialakulásának oldásához, illetve ahol a parkhasználók végre legálisan is hozzáférhetnek, hozzáérhetnek a vízhez, ezáltal felüdülést nyerve a melegebb nyári napokon.

 
Egy szabadabb parkhasználat (Forrás: szerző, kultfm.hu)

Mindezzel párhuzamosan folyamatosan zajlik a még nem felújított városi területek meghódítása is. Elsősorban különböző vendéglátóhelyek innovatív kezdeményezései állnak a folyamat mögött. A belváros magas beépítettségű részein a nem használt, esetleg lebontásra ítélt házakban és a korábban parkolóként használt foghíjtelkeken jöttek létre például a jellegzetes romkocsmák és „kertek”. Ezeket a korábbi vendéglátóhelyeknél szabadabb, otthonosabb, kreatívabb helyek iránti igény hívta életre, de ma már a Vár, a Parlament és a gyógyfürdők mellett Budapest legfontosabb turisztikai vonzerejévé is váltak. A vendéglátásnak ezt az ideiglenes, akár egy nyárra szóló, kis befektetéssel járó vonulatát megtaláljuk sokfelé a még mindig nagyon alulhasznosított Duna-parton, illetve a belvárostól távolabb eső kerületekben is. Ide sorolható a nem használt telkeken alakuló közösségi kertek növekvő sora is. A városvezetők számára mindez világos üzenetet hordoz, így a közterületek közösségibbé tétele egyre inkább megjelenik a településfejlesztési programokban is.

Magyarország városai közül az 55 ezer lakosú Eger vett részt az URBACT II program PlaceMaking hálózatában. A program szintén a közterek és a lakosság viszonyát vizsgálta, ezúttal felülről induló kezdeményezésként, de bevonva az érintett városrész szereplőit. A program megmutatta, hogy a városvezetés proaktív módon felerősítheti a városi közterek közösségi használatát, támogatva az ott élőket, vállalkozókat és civileket abban, hogy használják, magukénak érezzék a város tereit.

A zöld- és közterületek használati igényében – és ezzel együtt tervezési megközelítésében is – tehát határozott irányváltás figyelhető meg. Az elkövetkezendő évek nagy várakozása, hogy vajon a lakosság bevonása, a közösségi tervezés iránti elvárás mennyire válik természetessé, ennek gyakorlata, a sikeres megoldásokhoz szükséges tudások mennyire terjednek el. Tavaly az egyik kisebb fővárosi parkban a tervezők sikerrel végigcsinálták a közösségi tervezés folyamatát. Szimbolikus, hogy 2001-ben, az egyetemről frissen kikerülve ugyan ez a tervező csapat hozta létre a Millenáris parkot. A korábbi iparterület helyén létrehozott zöldterület egyik felét a tervezők nem csak szabadon használhatónak, de szabadon átrendezhetőnek álmodták meg: az eredeti koncepció szerint síneken guruló konténeres fákkal, mobil bútorokkal berendezett térrészt a használók kedvük szerint alakíthatták. Ha úgy tetszik, a 21. századra eljutottunk oda, hogy a zöld- és közterületek használatában minél nagyobb szabadságot adjunk a város használóinak, és lassan talán oda is eljutunk, hogy már a tervezési folyamatban is részt adunk a helyi közösségeknek.

Írta: Sain Mátyás, Lechner Tudásközpont, URBACT Nemteti Fókuszpont