Kertészkedéssel a roma közösség erősödéséért

2015. 06. 18.

A nyíregyházi Huszártelepen, a város legnagyobb, 1800 roma által lakott szegregátumában nagy esemény volt a ruha- és tűzifaosztás. A szóbeszéd szerint a lakóházak felújítását végző cég és az iskolaigazgató szervezték az adományt. A családok a legkülönbözőbb típusú babakocsikkal felszerelkezve várakoztak – hiszen valamivel haza kellett szállítani a fát. Ez azonban csak az első lépése volt egy szociális városrehabilitációs és közösségfejlesztő folyamatnak. Kézy Béla URBACT vezető szakértő írása a roma közösséggel végzett hatékony és eredményes munkáról.

A tűzifa és a használt ruhák osztását valójában az integrált szociális városrehabilitációs program részeként a város kezdeményezte, a Regionális Operatív Program forrásaiból valósult meg.

A projekt fizikai beruházásaiért (falszigetelés, nyílászárócserék, minőségi fejlesztések stb.) felelős cég a projekt korai szakaszában felismerte, hogy ez a fajta felújítási tevékenység eltér a szokásos építési feladattól – ebben az esetben sokkal fontosabb a helyi közösség bevonása, támogatásuk és elkötelezettségük elnyerése annak érdekében, hogy a rongálások, a nyersanyagok eltulajdonítása és az egyéb konfliktusok elkerülhetők legyenek.

Mindezek érdekében a cég összeszövetkezett az „Alkossunk várost” elnevezésű helyi alapítvánnyal, és ilyen módon szervezett „konzultációt” a helyi lakossággal.

Az URBACT tapasztalatok felhasználása

Török László, az alapítvány egyik aktivistája, URBACT veteránnak számít: Nagykálló jegyzőjeként korábban három URBACT projektben is részt vett. Ezek egyike a RomaNet, amely éppen a roma-integráció tapasztalatainak megosztására hozott össze európai városokat. A nagykállói élmények mellett László a lakóhelyén, Nyíregyházán tapasztaltakat is fel akarta használni a munkában, ezért alapította meg az „Alkossunk várost” alapítványt, amely kezdeményezi a lakosság bevonását a város fejlesztésébe.

A korábbi tapasztalatokból tudni lehetett, hogy a huszártelepi roma közösségben egy hagyományos konzultáció vagy lakossági fórum nem volna eredményes. Ezért, az építőipari céggel közösen úgy döntöttek, hogy egy ruha- és ételosztó akció keretében fognak a helyi közösség tagjaival beszélgetni a felújításokkal kapcsolatos elvárásokról, szükségletekről és félelmekről. Az eseményen az alapítvány és az építő cég munkatársai is részt vettek, bejárták a területet, beszélgetéseket kezdeményeztek, az érintett lakosok pedig, köszönhetően az oldott hangulatnak, szívesen megosztották problémáikat és ötleteiket.

Nem szokványos építési projekt

A „lakossági konzultáció” során felmerült információk hatására az építési vállalat vezetői megváltoztatták a munkához való hozzáállásukat, úgy, hogy a munka menete jobban igazodjon a helyi körülményekhez. Ahelyett például, hogy a szokásos módon a saját biztonsági embereikkel őriztették volna az építési területet, helyi lakosokat alkalmaztak biztonsági őrnek – ezáltal az építkezés során semmilyen konfliktus vagy lopás nem merült fel, és a helyiek értékelték az ezzel kapcsolatos bizalmat.

Egy kiválasztási folyamat után a cég ezen felül az építkezésben is tudott munkát adni jó néhány fiatal munkanélküli helyi lakosnak, legalább a projekt időtartamára, de a legjobban teljesítők a projekt befejezése után is a dolgoztak a vállalkozásnak.

A cég vezetői azt is gyorsan megértették, hogy a helyben élő, többségében munkanélküli romák munkakultúrája eltér a megszokottól; ezért, ahelyett, hogy elvárták volna tőlük az azonnali alkalmazkodást a megszokott munkarendhez, inkább a saját gyakorlatukon változtattak. Megfigyelték például, hogy a roma munkások minden nap eljönnek dolgozni, de jobban végzik a feladatukat, ha rövidebb a munkanapjuk – így aztán felajánlották nekik azt a lehetőséget, hogy a szokásosnál kevesebb órában dolgozzanak. Emellett heti bérfizetést alkalmaztak a megszokott havi helyett, mivel az motiválóbbnak bizonyult.

Az építő cég ezen kívül felajánlotta a lebontott épületek anyagait a helyi közösségnek. Ez számára is előnyös volt, hiszen az építési hulladék nagy részét nem kellett elszállíttatnia, a helyiek pedig fel tudták használni ezeket az anyagokat.

A kivitelezés kijelölt vezetője rendszeresen beszélgetett a helyiekkel, és otthonaikban is meglátogatta az érintett családokat, ezzel is kifejezve bizalmát és tiszteletét.

Ezek a kisebb változtatások nem jelentettek extra költséget az építőipari cégnek, ugyanakkor gördülékeny és problémamentes építési folyamatot eredményeztek, a helyi közösség számára pedig számtalan előnyt jelentettek. Az építkezést egy hónappal a határidő előtt be tudták fejezni, a lakóknak nem kellett elhagyniuk közben otthonaikat, és, mint említettük, semmilyen vagyoni kártétel nem történt.

Kerítéssel a közösségért?

A „lakossági egyeztetés” során az alapítvány munkatársai azt is megtudták, hogy a kis egyedülálló házakban élő családok (akiket a projekt nem érintett) számára a kerteket körülvevő kerítések hiánya okoz problémát. Ezt a szükségletet felismerve az alapítvány, együttműködve az építő céggel, előkészített egy projektjavaslatot, amelyet az önkormányzat által a szociális városrehabilitáció kiegészítésére létrehozott támogatási alaphoz nyújtottak be. Ennek célja éppen az volt, hogy ehhez hasonló kicsi, alulról jövő kezdeményezéseket támogasson, amelyek kiegészítik a lakóépületek felújítását, megerősítik a helyi közösséget.

Az alapítvány projektjavaslata – melyet el is fogadtak – három fő elemet tartalmazott:

  1. Kertészkedés: célja, hogy a helyi roma közösségben kisléptékű zöldségtermesztés induljon el. A tevékenységek között szerepel a kertek közös előkészítése, kerítések építése és gyakorlati képzés biztosítása. A költségvetés fedezte a talaj, a magok és palánták, a beton kerítésoszlopok és a sodronykerítés költségét, de a kerítést a lakóknak kellett megépíteniük.
  2. Mesélő anyukák: a projekt második elemeként mesedélutánokat szerveztek anyukák és kisgyerekek számára, ahol közösen olvastak fel gyerekmeséket, és közben segítették a felnőtteket is az esetleges olvasási problémákban. Ebben a projektelemben pénzt szántak mesekönyvek vásárlására és terjesztésére is, de kiderült, hogy az érintett családoknak különféle higiéniai termékekre van igazán nagy szüksége, ezért a könyveket végül ilyen cikkek váltották fel.
  3. Szomszédsági főzőverseny: a projekt hivatalos zárására egy szomszédsági (szabadtéri) főzőversenyt szerveztek, amelyben a kertekben termelt alapanyagokat is felhasználták. A helyi iskola adott ennek helyet, a szükséges felszerelést (padokat, asztalokat, bográcsokat, kolbászt) pedig az alapítvány biztosított. A nyertesek emlékplakettet, tányérokat, edényeket és evőeszközöket kaptak.

Mindig a vendég az első!

Huszártelep első főzőversenyére egy gyönyörű nyári szombaton került sor. A telep lakói, férfiak, nők, gyerekek az iskolaudvaron gyülekeztek. Néhányan tüzet raktak, mások a zöldségeket vágták fel, vagy az alapanyagokat készítették elő. Eközben a gyerekek – helyiek és a szervezők, önkéntesek gyerekei együtt –az udvar közepén játszottak.

A felhasznált zöldségek mind a projekt során fél évvel korábban létrehozott kiskertekből származtak. Az emberek figyelték egymás munkáját, viccelődtek, jól érezték magukat a közös munkában. 12 órakor a zsűri – melynek tagja volt a görög-katolikus egyház püspöke, az építési cég tulajdonosa, az alapítvány elnöke és az iskola igazgatója – megkezdte a kóstolást. Minden csapatnál beszélgettek, jegyzeteltek, és mivel sok csapat nevezett, az utolsóknál már szinte kihűlt az étel. A zsűritagok meg is kérdezték a záró csapatok egyikénél, hogy miért nem kezdtek hozzá. A válasz egyértelmű volt: „senki nem ehet a vendégek előtt”.

Mit tanulhatunk Huszártelep példáján?

Annak ellenére, hogy nincsenek minden helyzetre ráhúzható megoldások – a roma integráció tekintetében különösen –, számos olyan tanulsága van az elvégzett munkának, amelyek más városok, más projektek számára is hasznosak lehetnek. Kétségtelenül ez volt az oka, hogy a projektet beválasztották a 2015 júniusában, Brüsszelben, a Cities Forumon bemutatott 10 példa közé.

De mik is ezek a tanulságok?

  1. Tegyünk kis lépéseket, ahelyett, hogy egyből nagy változást akarnánk létrehozni! – nem várhatjuk el, hogy a roma integrációban egyik napról a másikra átütő eredményt érjünk el. Folyamatosan kell az ügy érdekében dolgozni, kis lépéseket téve, amelyek végül nagy változást is hozhatnak. De ne sürgessük a dolgot!
  2. Kisebb közösségekre fókuszáljunk! – a kis helyi közösségek szintjén, specifikus akciókkal tudunk sikert elérni, nem annyira a nagyobb léptékű, általános beavatkozásokkal. A kisprojekt közvetlenül mintegy 20 családot érintett.
  3. Hadd mondják el a közösség tagjai, mire van szükségük, ne próbáljuk kitalálni helyettük! – gyakran esünk abba a hibába, hogy feltételezzük magunkról, hogy jól ismerjük a roma – vagy más – közösség szükségleteit. Végül igen gyakran kiderül, hogy tévedtünk. Szóval miért nem kérdezzük meg inkább? Találjuk meg a beszélgetés, kérdezés megfelelő helyét és módját, és választ fogunk kapni.
  4. Legyünk felkészültek a kudarcra! – alkalmazkodjunk rugalmasan, legyünk nyitottak az eredeti tervünk megváltoztatására, ha kiderül, úgy nem megy! Nagyon jó ötletnek tűnt például a mesekönyvek beszerzése és osztogatása, de kiderült, hogy sokkal nagyobb szükség van higiéniai eszközökre. Az alapítvány ezt gyorsan elfogadta, és talált megoldást az utolsó pillanatban. (Persze az ilyesmi részben elkerülhető a 3. pont betartásával.)
  5. A személyes kapcsolat és a bizalom kulcsfontosságú – ezt ápolni és folyamatosan bizonyítani is kell. Az alapítvány munkatársai például a Huszártelepen tartott valamennyi közösségi eseményre elhozták saját gyerekeiket is, hadd játsszanak együtt a helyiekkel.

 

Eredeti cikk: http://urbact.eu/roma-community-building-through-gardening